Programozás

Benke Tamás személyes oldala

Tux's sucking!

A kémiához hasonlóan az informatikával is korán megismerkedtem: már óvodás koromban csodálkozva nézegettem Édesapám kódokkal telenyomtatott papírkötegeit, és pár évvel később, 9 évesen már saját UNIX-os gépemen kínlódtam - valószínűleg a „Vi” szövegszerkesztő használatával.

Mivel ösztönös érdeklődésem másfelé vitt, a későbbiekben csak felhasználói szinten ismerkedtem meg a Microsoft Windows '95, '97, '98, 2000 és XP, valamint a Linux Debian és Mandrake rendszerek használatával.

Miután 2010-ben nem találtam állást, mint vegyésztechnikus, Édesapám segítségével, önálló tanulásba kezdtem a programozás terén, elsősorban webes irányban. [2011-ben (Debian) Linux rendszergazda képzésen is részt vettem.]

2012. januárjától a Lufthansa Systems Hungária Kft. TIBCO gyakornokaként tevékenykedek, ahol barátságos, segítőkész és rendkívül hozzáértő kollégák mellett gyarapíthatom webes (RIA) fejlesztői tudásomat, illetve a Java nyelv tanulásába is belekezdtem.

Eddigi tanulmányaim illetve munkám során (könyvbeli példák kipróbálásával, valamint „maszek” és céges projektek keretében)

a következő technológiákat sajátítottam el:

Referenciák

Szakmai írások

Szerény pályafutásom leginkább programozási tankönyvek, tananyagok olvasásából és kipróbálásából állt; így egyelőre csak az eközben készített (helyenként hevenyészett vagy hibás!) jegyzeteimet tudom közrebocsátani.

Ezeknek az egyetlen előnye, hogy egy kezdő is tökéletesen megértheti őket, hiszen miközben írtam, én sem tudtam többet...

Elsősorban a w3schools tutorial-jai alapján írtam őket; és HTML/CSS programozási munkám során sokszor nagy hasznát vettem a fejezetek végére általam piros színnel írt összefoglalóknak. Tehát a jegyzetek, ha tankönyvnek nem is, de „puskának” beválnak!